Luca kutyusom családba kerülésének története!
2016. augusztus 02. írta: Török Éva

Luca kutyusom családba kerülésének története!

                                                 

 

1469884676441_1.jpg                                                   Luca

 Saját kutyám viszontagságos történetét mesélném el nektek! Luca 5 és féléve családunk tagja.Mikor rátaláltunk, jobban mondva inkább ő talált ránk.

Ugyanis éppen Zafir nevű amerikai staffordshire terrier kutyámat sétáltattam.

Amikor arra lettem figyelmes, hogy a korom sötétben egy kutyus földhöz lapulva kúszik felénk, először nem tudtam ,mire vélni , honnan kerülhetett elénk?

Szinte csont és bőr volt, szó szerint. Körbe néztünk, de senkit nem láttunk, a semmiből került elő, remegett mint a kocsonya annyira félt!

Szegénykémet nem hagyhattam sorsára, így lecsatoltam a kutyámról a nyakörvet és a pórázt, hogy a kiskutyára rakjam. Valószínűleg jött volna utánunk, mert csak bennünk látta az utolsó reményét!

De mivel haza felé fő úton kellett átkelnünk, így jobbnak láttam, ha inkább pórázon van. Mivel Zafir tanított kutya révén , neki nem okozott gondot , az útesten való átkelés.

Hazaértünk, a férjem kissé meglepődött,hogy egy kutya helyett kettővel tértem haza. Mindjárt adtunk neki enni és inni, mondanom sem kell nagyon ki volt éhezve. Leterítettünk egy pokrócot a terrierem vacka mellett, aki egyből pártfogásába vette a vacogó kiskutyát.

A Kölyköt Lucának neveztük el. Másnap természetesen elvittük az állatorvoshoz chip leolvasásra, valamint , vizsgálatra nincsen esetleg valami baja.

Bár ugyan chip volt benne , de nem mentünk sokra vele, mivel a gazdi régi címe volt feltüntetve és telefonon sem volt elérhető. Azon kívül fel sem volt tüntetve az adatok között , hogy elveszett a kutyája!

Azt viszont megtudtuk,hogy a gazdija 1 hónapja hozta ki a gyepmesteri telepről és a kutyus 6 hónapos, Az állatorvos azt mondta nem betegség miatt ilyen sovány hanem szörnyen alultáplált, és ha nem találunk rá nem sokáig bírta volna.

Nagyon nehéz volt elnyerni Luca bizalmát , de szerencsére Zafirom nagy segítségemre volt. Bár a férfiaktól továbbra is rettegett . El telt egy kis idő míg az állatorvossal együtt sikerült rá találni a gazdijára.

Megdöbbenten hallgattuk, már pedig neki ez a kutya nem kell , mivel nagyon nevelhetetlen! Tény és való, hogy hiperaktív, de amúgy rendkívül okos csak tanítani kell. Kijelentette a férfi ha nekünk nem kell vissza viszi a gyepmesteri telepre!

vlcsnap-2016-08-02-15h37m06s592.png

Egy percig sem gondolkoztunk abban , hogy Luca most már a mi kis családunk része lesz ! Sokat foglalkoztam vele Zafir is nagyon sokat segített a kiskutya rehabilitációjában.

vlcsnap-2016-08-02-15h46m59s445.png

               Luca éppen bele veti magát a folyóba !

vlcsnap-2016-08-02-15h48m35s349.png

 

                                      Itt már úszik !

Bár rá kellett jönnöm , hogy olyan mélyek a lelki sebei , hogy hosszú ideig fog tartani, de teljesen soha sem lesz rendben. Sajnos a mai napig vannak fenntartásai ami a férfiakat illeti, ami a kutyákat érinti csak kevés kutyával hajlandó barátkozni.

1469883841683.jpg

Viszont Zafir és Luca kapcsolata nagyon elmélyült, imádják egymást , azóta családunkba érkezett egy kis pincsi akit saját kölykeként nevelt fől , ahogy azt annak idején Zafir tette vele. Most már olyan szinten ragaszkodik hozzám, szinte éjjel nappal a nyomomba lenne. Ha valami bajom van ő az első aki oda bújik és vigasztal.

Luca nevében szeretném megköszöni nektek, hogy elolvastátok életének történetét!

Továbbra is várom az örökbefogadott kutyusok siker történeteit priviben!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutyavalasztas.blog.hu/api/trackback/id/tr438927830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása