Sziasztok, Berci vagyok, azaz Foltos.1 éves és 10 hónapos beagle-tacskó keverék fiú , az Illatosról kerültem a mostani gazdijaimhoz. Szerintük életem első 1,5 éve egész boldogan telhetett, hiszen voltak gazdáim, kicsik és nagyok, és volt egy kutyatársam is Morzsi személyében.

Ami nem volt az életemben, az a szabály! De erről később. Aztán egyszer csak valami történt, már nem kellettünk többé. Júniusban rácsok mögött találtuk magunkat, ráadásul nem is lehettünk együtt Morzsival…

Teltek a napok, hetek, amikor egy fiatal pár megjelent a kennelem előtt. Csak néztek és néztek, én meg hátul jól meghúztam magam, miközben az összes kutya körbeugatott. Rettenetesen féltem. Aztán elmentek, talán nem is baj, nem voltak szimpik…

Nem is olyan sokára azonban egy gondozó lány kivezetett pórázon ugyanehhez a párhoz. Reszkettem, mint a nyárfalevél, nem is tudtam, mit akarok. Itt se szerettem lenni, de őket se akartam. Inkább a régi életemre vágytam, de az a vonat már elment. Végül a pár, az új gazdijaim úgy döntöttek, hazavisznek.

Sokáig rájuk se akartam nézni, nem voltam kíváncsi rájuk. Minden bajom volt, szőr se volt a popsimon, ment a hasam. Ráadásul pár napon belül az állatorvosnál találtam magam. Na akkor különösen haragudtam ezekre az emberekre !

Rengeteg gyógyszert szedtem, ami egy ideig jó is volt, de aztán már hánytam is tőlük. Persze néhány nap és rendbe jöttem, csak akkor nagyon türelmetlen voltam.

És kezdődtek a gondok. Mi az, hogy nem mehetek fel az ágyra? Mi az, hogy nem én vezetem a gazdikat a pórázzal, hanem ők engem? És mi az, hogy nem ugathatom meg az összes kutyát kedvemre? Azt mondták a gazdik, hogy el lettem hanyagolva eddig, és rossz vagyok, büntiből kutyasuliba kell mennem, és valami ivartalanításról is szó volt. Azóta kuncognak is, mert számolják vissza a napokat.

Állítólag lámpa is lesz belőlem. Sebaj, nem hiszek nekik. Anyu különösen szigorú velem, kutyát akar belőlem faragni. Tán most nem az vagyok? A falkavezéri címem lehet kicsit megfakult, de még bőszen próbálkozom.

Azért vannak jó dolgok az életemben. Sokat sétálunk, játszunk, egy igazi labdagyilkos vagyok. Ennyi denta stixtől nem is csodálom. Van már 2 nyuszim, egy sünim és egy majmom is.

A jutifalatok közül még válogathatok is. Szegény embereknek kellett egy hét, mire rájöttek, hogy nekem a 200 Ft-os párizsi kell, nem a drágábbnál drágább és ehetetlen jutifalatkák. Kapok majd frízbit is. Nem tudom mi az, de a labda sorsára jut majd úgyis.

Hát idáig ez a történetem.

Berci nevében is köszönjük , hogy elolvastad a kis történtét !

Továbbra is várom az örökbefogadott kutyusok történetét !